practice makes perfect x ONMYMIND
practise makes perfect

002. Fesztiválnapló 2017

2017.08.07. 14:11, Peti
...avagy mi vár még rám

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel körülbelül 8-10 koncertre juthattam/juthatok el idén (ha beleszámoljuk azokat, melyeket végig álltam egy másik előadóért, akkor egy kicsit több) nyáron. Ebből kettő pedig az óriási kedvencem, Ellie Goulding két fesztivál fellépése. E 3 hónap alatt már olyan előadókat láttam, mint a fentebb említett Ellie Goulding, M.I.A., Solange vagy Birdy, de még sok-sok előadó vár rám. Az eddigiekről hamarosan több összefoglalót is írok nektek, illetve arról is, hogy hogyan találkoztam Ellie-vel illetve arról is, hogyan jutottam ki a Pohoda Fesztiválra Szlovákiába. Na, de most vegyük is végig kiket fogok még idén megnézni.



Iggy Azalea x Sziget Fesztivál

Lehetséges, hogy még nem említettem – vagy nem olvastátok s tudjátok rólam – de Ellie mellett két óriási kedvencem van. Az egyik Dua Lipa, akinek a koncertjére nem jutottam el a Balaton Sound-ra, a másik pedig Iggy Azalea. Gondolhatjátok mit éreztem, amikor bejelentették Rita Ora helyett az idei Sziget Fesztiválra. Őszinte leszek, így örülök, hogy Rita lemondta, hiszen egy óriási álmot váltott így nekem valóra. Az ausztrál rapper augusztus 12-én, szombaton fog fellépni a fesztivál nagyszínpadán s egy teljes órányi időt kap. El nem tudom mondani, mennyire várom már ezt a késő délutánt.
Érdekességként: Iggy 2012-ben a Balaton Sound-on lépett volna fel, de sajnos lekéste a csatlakozását, így nem tudott ott lenni – így Iggs-nek ez lesz az első koncertje hazánkban!



The Pretty Reckless x Sziget Fesztivál

Talán meglepő a sok „popgirl” mellett egy rock banda, de igen, nagyon szeretem Taylor Momsen-t s a bandáját. Még 2010-ben fedeztem fel őket a „Miss Nothing” című dalukkal – ami a mai napig a kedvencem tőlük. Nagyon meglepődtem, amikor tavaly bejelentették őket a Sziget Fesztiválra, ugyanis (akkor még) nem volt sok európai dátum a fellépéseik között. A banda pedig augusztus 13-án, vasárnap este lép színpadra!



Ellie Goulding x Krakow Live Fesztivál

Szerintem ezt várom a legjobban, érthető, nem? Idén másodjára (az egyik a Volt a másik pedig e lengyel dátum), összességében pedig negyedik alkalommal láthatom az énekesnőt, s eddig soha sem okozott csalódást. Jól összerakott set, tökéletes vokálok és az elengedhetetlen egyedi mozgása, na, ez Ellie Goulding. Az énekesnő augusztus 18-án fog fellépni Krakkóban. Nem is akarok róla többet beszélni, bőven lesz még róla szó azt hiszem.



Lana Del Rey x Krakow Live Fesztivál

Korunk egyik legkülönlegesebb hangzásával rendelkező Lana Del Rey is meglátogatja Lengyelországot Ellie mellett. Megszállott Lana fanokkal fogok menni, így a hangulat garantáltan jó lesz. Nagyon kíváncsi vagyok Lana hangjára élőben, stúdióban tökéletesen szól. Érdekesség, hogy Lana 4 európai fesztivált vállalt ebben a szezonban, s ez lesz az utolsó, így biztosan különleges lesz. Lana-t egyébként a „Video Games” c. dallal ismertem meg és szerettem meg. A most megjelent „Lust For Life” című albuma pedig már majdnem olyan jó, mint a „Born To Die”. Augusztus 19-én fogja headlineolni a Krakow Live Fesztivált.



Inna x Szegedi Ifjúsági Napok

Ez az egyetlen koncert, ami még nem 100%, hogy megyek rá. Inna is nagy kedvencem, egyértelműen a „Hot” óta szeretem én is – de az utána való munkássága, s utolsó albuma nagyon megfogott. A stílus, amit képvisel az sokszor europop, de mégis egy olyan vonal, amit amúgy nem hallok/hallgatok/hallgatnék, de Inna elvarázsolt és megvett kilóra. Hiába román előadó, hazánkba nem sokszor járt, így minden erőmmel azon leszek, hogy lejussak Szegedre és végre lássam. Muszáj megemlítenem, hogy elképesztő tehetséges – ezért is (több ok mellett) vonz nagyon ez a koncert.

Beszámolót mindenképp írni fogok mindegyikről külön-külön, illetve majd a fesztiválokról is, hogy milyen tapasztalatokat sikerült szereznem velük kapcsolatban.

Ti milyen koncertre jutottatok el / fogtok menni idén? Kommentben várom kiket sikerült elcsípni! ;)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bemutatkozás

Peti // 19 // fiú // ELTE - TKK // egyetemista // tanárbácsi // amatőr fotós // blogger // kutyatulajdonos // zene imádó // pop // Ellie Goulding fan // sorozatok // filmek // utazás // kritikus szem // fotók // szókimondó // 0 kézügyesség // fesztiválok // városok // sajtó // beszédes // gondolatok // közösség // nem spontán // tovább>>

                

 
Naptár

2017

  • 06/28 - Ellie Goulding (VOLT Feszitvál)
  • 07/07 - M.I.A. (Pohoda Festival)
  • 07/07 - Solange (Pohoda Festival)
  • 07/07 - Birdy (Pohoda Festival)
  • 07/28 - nyaralás
  • 08/12 - Iggy Azalea (Sziget Fesztivál)
  • 08/13 - The Pretty Reckless (Sziget Fesztivál)
  • 08/17 - utazás Krakkóba
  • 08/18 - Ellie Goulding (Krakow Live Festival)
  • 08/19 - Lana Del Rey (Krakow Live Festival)
  • 08/20 - városnézés Krakkóban
  • 08/25 - Inna (SZIN)

Dátum nélkül

  • Dua Lipa koncert
 
Loves

A nagyobb képek a webes világban megismert ismerősöknek fenntartva. Lentebb a cserék kapnak helyet. Egyéb partnerek (brandek stb) az infóboxban kapnak helyet!

 
   
   
8/8 szabad

 
Társalgó

 
Kedvencek

DAL
Kygo & Ellie Goulding - First Time

Mivel Ellie Goulding jó ideje nem adott ki saját dalt,így egyértelműen utolsó featured dala, a Kygo-val közös "First Time" a kedvenc dalom jelenleg. Tökéletesen illik az esti/koraesti nyári napokhoz!

VIDEÓKLIP
Dua Lipa - New Rules

Amellett, hogy a szám maga a tökély, Dua egy elképesztően profi és a dalhoz száz százalékban paszzoló videót forgatott. Nagy pacsi mindenkinek aki részt vett benne, hiszen óriási szerepet játszottak benne Lipa-n kínész lányok is!

SOROZAT
Orphan Black

Az első olyan sorozat talán, amire merem azt mondani, hogy sem nem unlamas pár rész után és sem nem egy guilty pleasure. Minden megvan benne amire nekem szükségem van: perfekt cselekmény, tökéletes karakterek (s annak megtestesítői), dráma - egy kis thriller/horror - valamint boldogság és szomorúság is. Egyszerűen tökéletes!

 
Kapcsolat
Peti
kondripeti@gmail.com
2017. 08. 00..
blog
Gportál
x x x

Ha bármilyen kérdésed, kérésed lenne, esetleg a kapcsolatot szeretnéd velem felvenni, akár személyes akár partneri/hírdetési szempontból, kérlek ne hezitálj és keress fel a kondripeti@gmail.com email címen! Termékbemutatót illetve reklámozást vállalok.Az oldal nem tartalmaz jogsértő tartalmat. Bejegyzésem teljesen saját szerzemény, illetve ha tudok saját képeket csatolok hozzájuk. Ha ez nem sikerülne, akkor hivatalos oldalakat keresek fel a képekkel kapcsolatban, esetleg stock képeket használok. Ha mégis úgy gondolnád a kép-videó a tied és nem lettél feltüntetve mint szerző / nem krediteltelek a bejegyzésben, kérlek a fentebb található e-mail címen keress fel te is.

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.